Jómúltkor említettem a "pünkösdi öngyilkost", aki leugrott a Szabadság híd tetejéről, bár pontos indítékot nem közölt senki vele kapcsolatban. Kisebb vita alakult ki róla, hogy miért ott halt meg, bátor volt-e vagy sem, vagy csak hírnevet akart szerezni magának. A Barikád magazin utánajárt, megkereste az elhunyt férfi családját, amiről hosszabb cikket is írtak nemrég (II. évf., 25. szám), röviden közlöm, mik derültek ki.
Filotás Istvánnak hívták az öngyilkost, 47 évet élt. Mint kiderült, a férfinak 7 gyereke volt - pedig nem cigány, ezt azért hozzáteszem -, sőt egy Hollandiából ide költözött közeli barátjuk 3 gyerekét is nevelték a feleségével, vagyis 10 csemetét tartottak el hárman. A gyerekek három és tizenöt év közöttiek, akik szerény körülmények közt, de látszólag boldogan élnek egymással.
Nehéz eltartani ennyi gyereket, a bérlakásukat is az önkormányzat pályázatán szerezték. Kölcsönt kellett felvenniük, amit nem tudtak fizetni, így újabb hitelre kényszerültek. István nehezen viselte az anyagi terheket, skizofrénia jelei jelentek meg rajta - e miatt munkát sem kaphatott. A rossz körülményekre és betegségére hivatkozva el akarták venni gyermekeit. Az anya szerint - mivel imádta csemetéit -, ebbe egészen beleroppant, állapota romlott. A kaposvári pszichiátriára került, ahonnan - a család tudta nélkül - valószínűleg megszökött, felment Budapestre, és végzett magával. Családja csak később tudta meg, hogy az apjuk ugrott le a hídról. Az anya szerint félrekezelték, és azt sem érti, hogy került Kaposvárról Pestre. A temetés költségeit (350 ezer forint) egyelőre csak részben teremtették elő, de szeretnék apjukat méltón eltemetni. Mert István családja nem haragszik, csak hiányzik nekik az apjuk.
Amilyen látványos volt Filotás István halála, legalább annyira volt hétköznapian tragikus az élete. Egyre többen kerülnek adósságcsapdába, és a magyarság mentális egészségével se dicsekedhetünk. Természetesen még így sem ítélhetjük meg pontosan Filotást, de annyi bizonyos, hogy szeretettel nevelte mind a 7 gyermekét, és nem a "PR-érzéke" vitte rá e látványos halálra. Csak azért tartottam fontosnak ezt közölni, hogy emléke ne úgy maradjon meg, mint egy idiótáé, aki csak 5 perc hírnevet akart magának.
)lófaszt. az öngyilkosság menekülés. elkeseredettség. az kell ahhoz, hogy legyőzze az életösztönt valaki. Hacsak nem eutanáziajellegű, egyáltalán nem arról árulkodik, hogy hatalmas jellem lenne mögötte.
Teljesen korrekt,és elgondolkodtató bejegyzés ok-okozatról.Persze,a bulvármédia ezzel a résszel már nem foglalkozik,jobban el lehet adni az újságot a dagadtseggű bunkó Liptaival,aki most persze visszamegy Gesztesihez,az ő vállán sírja ki gyászát....hánynom kell..
Kedves XX!
Sose kerülj oda, ha most ennyire lenézed ezeket az embereket. Nem azt mondtam, mekkora jellem, azt próbáltam érzékeltetni, hogy mekkora erő kell hozzá, annak ellenére, amit te és a hozzád hasonlóak gondolnak erről a cselekményről.
Elítéled. Miért? Miért találod szánalmasnak? (komolyan érdekel, kutatom a területet, segítenél, ha elmondanád.)
XX! az ilyen "megértő", okoskodó emberek miatt, mint te, tart ott az emberiség ahol...
a kommented hatalmas jellemre vall.
Amúgy köszi a cikket!
Nehézségei adódtak, ezért magukra hagyta a gyerekeit, meg a feleségét. Mekkora jellem! Ne hülyéskedjetek már.
Az írásomnak nem az volt a lényege, hogy hős lett volna, de ettől még lehetett jó ember.
Az elemzés során nem elhanyagolható tény az sem, hogy skizofréniában szenvedett, ami balsorsa miatt tovább mélyült. Agybaj - nagy baj.
ennek az egésznek a jellemhez semmi, de semmi köze szerintem.
Én csak azt nem értem, hogy miért nem lehet elfogadni egyszerűen, hogy beteg volt, miért kell még ilyen lenéző jelzőkkel illetni, hogy "menekült" meg "jellemtelen".
Bárki kerülhet ugyanilyen helyzetbe, mikor már nem a tudat irányít, mikor kiszolgáltatottá válunk az agyunk furcsa játékainak.
Azért nézem le és vetem meg mert eszméletlen nagy önzőség. Otthagyni a szeretteit, a családját. Végtelenül önző.
Míg eutanáziánál mondjuk lehet, hogy pont a családját kíméli meg, nem kell végignézniük, ahogy végigszenvedi élete végét majd meghal.
Arról ne is beszéljünk hogy sok-sok közvetett kárt is okozhat, pl bedugul a híd és a mentő nem tud elmenni ott és valaki emiatt meghal? meg a vérszállító, gyerekmentő, meg egy csomó hasonló.
Ha agybeteg volt, kezeltesse, már nem szétvágják a két féltekét mint százéve, van egy csomó gyógyszer, terápia, kutyafasza, pszichiátria, be is lehet feküdni, ha valaki ön- vagy közveszélyes.
@XX Bírom, hogy ilyenkor milyen okos mindenki. Kaposvárott biztos kurva jól kezelték, ha el tudott szökni.
Sawyer! habár te mindig kurvaokos vagy, ha nem vagy tisztában azzal hogy hogy műkődik az ellátás, ne beszélj hülyeséget légyszi! köszi, és cserébe nem néznek majd mindenhez felszínesen értő kis hülyének!
@xx Egyrészt figyelj oda a hangnemre, másrészt ismerős révén van tapasztalatom a pszichiátriával kapcsolatban.
akkor miért nem tudod, hogy hogy működik egy kórházban a hazabocsátás?
Kedves Gergő és a többiek!
Nem volt önző, és nem hagyott magunkra. Az utolsó pillanatig velünk volt, előző nap még játszott a picivel, Fortunával.Teljesen normális ember volt, amíg el nem kezdték vele szedetni Kaposváron a Seroqellt (nézzetek utána, mellékhatása:önpusztító gondolatok). Előtte dolgozott, Gyesen volt, pelenkázta a kicsiket, főzött, mosott, takarított amikor én dolgoztam. Feljelentettem a kezelőorvosát pár éve, mikor szedette vele ezt a gyógyszert, de az a paraszt megúszta, még egy papírt sem kaptam róla, sőt, a felesége vezető lett a töröcskei részlegen. Soha nem foglakozott Istvánnal, azt se tudták, mikor halt meg. Mikor bementünk az irataiért a halálakor, azt mondták "hazudunk, mert még osztályon volt másfél hete". Akkor már majdnem 4 hete halott volt. Azóta módosították a papírokat, de semmit nem adtak ki, mossák kezüket.
El kellet válnunk, mert elvették volna a gyerekeket. Az igazi ok mi volt? Kaptunk egy önkormányzati bérlakást, csak azzal a feltétellel, ha vállajuk a felújítását, amit 430 ezerre tervezett az önkormányzat. Egymillió lett belőle,mert egy romot adtak, fürdőszobától a szigetelésig mindent meg kellett csináltatnunk. Közben a szomszédunkban agy bíró és egy ügyvéd házaspár lakott önkormányzati, kb.150nm-es önkormányzati bérlakásban. Még a wc.-jüket is önkormányzati költségen cseréltették.430ezrünk volt, de a többik többféle kölcsönből fizettük. Annyira felháborított a dolog, hogy szóltam Kaposvár polgármesterének és a lakásosztály vezetőjének. Utána vették a gyermekeinket védelembe! És az említett házaspárból a feleség beperelt a tavalyi lakbérért az önkormányzat nevében, holott 2 éve igazoltan nem lakunk a lakásban!Ezt volt 2010,május 21.-én. Én mentem a tárgyalásra István helyett. Hazudott az ügyvédnő, azt mondta, nem tűnt fel neki, hogy 2 éve nem járunk el az ajtaja előtt, és hogy nem tűnt fel neki, hogy nem zajong 7 kisgyerek a szomszédban(előtte mentünk el minden nap). Eleve nem is tanúskodhatott volna, mert ő az önkormányzat ügyvédje, bejelentettem elfogultságot, nem fogadták el. Ki akar csinálni, mert mertem szólni. Olyan jól elbeszélgettek a bírónővel, hogy ott akartam hagyni a tárgyalást.(mint írtam, az ügyvédnő férje bíró).A tárgyalás utáni napon István ugrott.A ki nem fizetett hitel, majd az újabb "lakbér"-kérés betette nála a kaput. Nem volt gyáva. Nem gondolta meg magát, hagyta, hogy égjen percekig.Ez nem olyan, mint aki pl. vonat alá ugrik.Percekig haldoklott.Esés után is élt még.
És elárulok valamit: nem nyugszanak:most is elakarják vetetni a gyerekeket, ránk állítottak egy ügyésznőt. Hiába volt pozitív környezettanulmány, az ügyésznő a megyei gyámhatósághoz fordult. ne tudjátok meg, milyen rohadt korrupt világ van errefelé!Osztályelső, versenyeket nyert gyerekeket akarnak elvinni! Mindezt miért? Mert annak idején bejelentettem, hogy igazságtalan, hogy egy többgyermekes családot eladósítanak, míg egy bíró meg egy ügyvéd ingyen kap mindent, ráadásul kb.60 nm-el nagyobb lakást kaptak ketten, mint mi anno nyolcan.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelező, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Ilyen az, amikor a szeretet öl. Amikor nem tudsz megfelelni a rád váró (sokszor magaddal szemben támasztott elvárásoknak), gyötröd magad, és szenvedsz. Mikor jön egy tiszta pillanat, és tudatosodik, hogy bezárva élsz, a szeretteid nélkül, menekülni próbálsz, hiszen úgy érzed, úgy gondolod: egy fekély vagy az emebriségen. Jeges érzés a tarkódon, és már kész is. Fél pillanat, és vége.
Úgy gondolod: ez az egyedüli megoldást, mert te vagy az adós, így elviszed az adósságot magaddal a sírba.
Hogy miért több 100 km-rel odébb? Mert nem akarod, hogy a szeretteid lássák a hullád. Mert így csak a feljavított változatot kapják vissza. Mert még ott, akkor, és odaát is szereted őket.
Azt gondolják sokan: az öngyilkosság menekülés, gyávaság és gyengeség. Pedig nem az.
Hatalmas erő és akarat szükséges hozzá, legyőzni a genetikailag beléd kódolt, és nagyon erős életösztönt.