rss

Véleményblog

Vélemények az életről - saját szemszögemből.
Eddig 255 bejegyzéssel, 231 kommenttel.

Gazdasági program kerestetik

Sawyer | 2011. okt. 31. 17:35 | 0 komment

A Fideszbe vetett maradék bizalmam is elveszni látszik, csalódottságom pedig nőttön nő. Sorra olvasni a hülyébbnél hülyébb törvénytervezeteket minden téren, amiket vagy gyorsan félredobnak, vagy – és ez a rosszabbik eset – megszavazzák. Ha egy ötletük nem tűnik elég jónak, hirtelen előkapnak egy másikat. Következetességnek, megfontoltságnak nyoma sincs. Mintha a Fidesznek nem lett volna 8 éve, hogy végiggondolja a Nagy Megváltást, és mintha nem lettek volna kormányon már egyszer.

Nincs könnyű dolguk, ezt elismerem. Gyenge a gazdaságunk, sok a munkanélküli, 900 ezer devizahitelesünk van, a befizetett adónk javarészét a bankok teszik zsebre államadósság címén, ami jelenleg a GDP 80%-át teszi ki. A forint egyre gyengül, ami szintén megnehezíti hiteleink visszafizetését.

Mivel Matolcsy gazdasági csodája várat magára (többek szerint hamvába holt eleve), nem tudnak jobbat kitalálni, mint a mértéktelen adóztatás. Az adóterheink eddig is igen magasak voltak, erre még kitaláltak 20-at, de szerencsére (még) nem mindet vezették be. A chipsadót például igen, amivel kapásból öngólt lőttek: csomó gyártó mással helyettesíti az egészségtelennek titulált összetevőket, így nem fizetnek adót, ám a végeredmény: még egészségtelenebb termék. A többi területen is ez az ötlettelenség mutatkozik: megszorítás, elvonások, elbocsátások, csökkentések, adóemelés. Ehhez aztán igazán nem kell nagy ész.

Nyilvánvaló, hogy az öncélú látszatreformok helyett átfogó gazdasági program kéne, mert az ész nélküli adóztatás nem vezet sehova. De hogy ki van birtokában ennek a programnak? Ez egy igen jó kérdés. Olykor már arra gondolok, hogy nincs kiút: előbb-utóbb menthetetlenül csődbe jutunk. Kínkeserves időszak lenne, de talán lenne alkalom szilárd alapokról újjáépítkezni. De legyünk kicsit optimistábbak, és mondjuk azt, hogy élnek olyan magyar közgazdászok, akik pozitív változást tudnának hozni. Nem tudom, mely párt van a birtokukban, de a Fidesz és az MSZP nem, ennyi biztos.

A Fidesz valószínűleg kihúzza ezt a ciklust, sőt sok elemző szerint még a következőre is esélyes. Bebetonozták magukat, annyi biztos. De ha le is mondanának valami miatt, ki állna a helyükre? Az MSZP felől megnyugodhatunk, mert egyrészt kettészakadt (vagyis belviszályoktól terhes, gyenge), másrészt nincs részükről megújulás. Ugyanazok az arcok, ugyanazok a frázisok. A nyugdíjasokon kívül erre már senki nem kíváncsi. Gyurcsányék Demokratikus Koalíciója elég megmosolyogtató: kiváltak az MSZP-frakcióból, hogy sajátot alapítsanak. A Fidesz ezután figyelmeztette őket, hogy fél évig csak függetlenek lehetnek, saját frakciójuk nem lehet. Az a legviccesebb az egészben, hogy erről a törvényt az MSZP hozta meg annak idején. Na, de tőlük se kell nagyon félni.

Az LMP nagyon erősen próbálkozik, de úgy tűnik, hogy a következő ciklusra kikopnak a parlamenti palettáról. Úgy látom, hogy végül mégse lettek SZDSZ 2.0, jóllehet a szavazóbázisuk azonos. A Jobbik erősödik, ami nem meglepő, mert most mindenki a Fideszt hibáztatja (jogosan), és a csalódott szavazók a jobboldalon belül csak ide tudnak csapódni. Ha a Fidesz nagyon elkúrja, akkor talán 2018-ra látok esélyt egy Jobbik-kormányra, ha addig be nem dől az ország. Véleményem szerint kell is idő a pártnak, mert hiába akadnak értelmes szakpolitikusaik, a gyermekbetegségeiket még most sem vetkőzték le. Aggódni nem kell: a mostaninál jobban ők se nagyon tudnák elszarni a helyzetet. Egyébként kormányra kerülésük esetén tuti, hogy középre tolódás lenne (zsidó olvasóim miatt mondom).

És akkor ott vagyunk, ahol a part szakad: szervezett politikai erő jelenleg nem tud a Fidesz helyére állni. Felvirágzóban vannak a civil szervezetek (4K!, sajtószabadságosok stb.), de hogy belőlük mi lesz, az jó kérdés. Még ők sem tudják. Jó lenne több pártot látni a parlamentben, méghozzá – főleg a pártállami időkhöz képest – új arcokkal.

#254

Sawyer | 2011. aug. 31. 19:53 | 0 komment

Sok mindenről lehetett volna írni, így inkább nem írtam semmiről. Egyszerűen nem volt kedvem. Már arra is gondoltam, hogy bezárom a helyet, de hátha néhány bejegyzés érdekes lehet a Google-ből szállingózó embereknek (meglepő módon az egyik kiemelkedően olvasott cikk a hirtelen felindulásból írt Tesmódosítás - önmegvalósítás című lett, amin már 3831 olvasó háborodhatott fel eddig), szóval elfér. Néha-néha azért lehet írok egy-két könyvről, amiket érdekesnek tartok, és hát az előző években megszokott Kárpátia-kritika is elmaradt (gondolom, mennyien hiányoltátok, haha), amit még lehet bepótlok egy vaskos fikázás formájában. Majd meglátjuk.

#253

Sawyer | 2011. júl. 26. 23:40 | 0 komment

"Mellesleg a logika tudósainak nem kerülte el a figyelmét, hogy a mindenhatóság és mindentudás kölcsönösen kizárják egymást. Ha Isten mindentudó, előre tudnia kell, hogyan fog mindenhatósága révén beavatkozni a történelem menetébe, hogy azt megváltoztassa. Ez azonban azt jelenti, hogy erről a beavatkozásról később már nem dönthet másként, tehát nem mindenható."

- Richard Dawkins: Isteni téveszme

Híradó

Sawyer | 2011. júl. 21. 18:37 | 0 komment

Néztem múltkor a híradót, és nem értem, hogy miért kell bele ennyi baleseti hír, főleg ha halállal végződik. Aznap épp ketten fulladtak vízbe, de ebben az évben már vagy 80-an, szóval tökre nem egyedi dolog ez, így nem értem, miért kell kiemelni. Sokkolni kell a lakosságot, hogy aztán jobban vigyázzanak? Úgysem lehet együtt érezni ismeretlen, arctalan emberekkel. Eleve Magyarországon naponta átlagosan 6-an lesznek öngyilkosok, de attól még nem kell minden este az orrunk alá dörgölni ezt se.

#251

Sawyer | 2011. júl. 11. 14:21 | 0 komment

EFOTT 2011. - Szolnok-Tiszaliget

Holnaptól vasárnapig EFOTT.

Piszkos Harry

Sawyer | 2011. júl. 8. 18:44 | 2 komment

Dirty Harry (1971)

Harry Callahan (Clint Eastwood) - vagy ahogy a munkatársai hívják: Piszkos Harry - a pultnál ülve látja, hogy bankrablás van készülőben az út túloldalán, mégis úgy dönt, hogy most az egyszer marad a seggén, majd a kollégái elintézik, ezért inkább beleharap a hot dogjába. Megszólal a riasztó, a bankrablók menekülnek, szóval Harry pisztolya mégse maradhat a helyén. Kisétál az útra, majd figyelmezteti a rablókat, akik természetesen nem állnak meg, sőt még lőnek is. Harry lelövi őket, mint a kutyákat. Az ügy lerendezve, pedig Harry még mindig azt az egy falat hot dogját rágja, és hiába '70-es évek, hiába a kopottas zakó meg a fura frizura, ahogy néz... Hát én mondom, nem baszakodnál vele, pedig egyáltalán nem az a kigyúrt gorilla.

Valahogy az ilyen karakterek hiányoznak a mai filmekből, a modern (anti)hősök. A '80-as, '90-es években még ott volt John McClane, aztán kifújt.

Hajrá, Fidesz...

Sawyer | 2011. júl. 4. 16:16 | 0 komment

Nem nagyon hiszek abban, hogy a Fidesz és az MSZP valamiféle titkos háttéralkut kötött, de már kezdek hajlani rá, mert még mindig nem értem, hogy lehet ennyire töketlenül csinálni mindent, mint ahogy a Fidesz csinálja. A társadalom mely rétegeinek nem okoztak még csalódást?

Itt van a Médiahatóság, meg az új médiatörvény, és kezdjük ott, hogy Szalai Annamáriát választották meg elnöknek, aki keresztény-konzervatívnak tartja magát, emellett egykor pornólapot szerkesztett. Ennél nagyobb támadási felületet nehezen lehetett volna találni. Aztán most érvénybe lépett az, hogy az olvasói hozzászólásokért az oldal üzemeltetője a felelős. Bár tudom, hogy ez a kis blogokat nem érinti, tehát az enyémmel se hiszem, hogy foglalkoznának, de attól még ez nem valami elegáns formája az ellenvélemények szabályozásának. Aztán meglátjuk, mennyire lesznek véreskezűek a cenzorok. Az internetezők szimpátiáját már úgyis elvesztették.

2014-ben újra jön az MSZP?

Stephen Hawking: Az idő rövid története

Sawyer | 2011. jún. 27. 19:48 | 4 komment

Elolvastam Stephen Hawking könyvét, Az idő rövid történetét az Univerzum keletkezéséről, mert csak nem hagyott nyugodni a téma, mégha korábban úgy is ítéltem meg, hogy sok kérdésre egyszerűen nem kaphatunk választ. A könyv erénye, hogy a hihetetlenül bonyolult fizikai teóriákat közelebb hozza a laikusokhoz azáltal, hogy nem képletekre támaszkodik, hanem magyaráz. Mindössze egy képlet van a könyvben, az is Einstein védjeggyé vált E=mc2-e.

galaxis

Áttekintést nyerhetünk az Univerzum eddigi történetéről, a fizika fejlődéséről, de szóba kerül Isten és az időutazás is. Tetszett, hogy Hawking egészen közvetlen hangnemben ír, nem egyszer poénkodik is, annak ellenére, hogy többnyire nem hétköznapi problémákkal foglalkozik, elvégre ő a világ egyik vezető elméleti fizikusa, és maga az életmódja sem szokványos (ti. szinte teljesen lebénult). Nem mondom, hogy minden részt értettem, viszont ennél jobban nehéz lebutítani ezeket a témákat, mégis valahogy olvastatta magát a könyv, mert hétköznapi gondolatmenetet követett. Mintha Hawking az olvasóval együtt gondolkodna. Szimpatikus az is, hogy kifejtette: elméletek vannak, amik gyakran hibásnak vagy hiányosnak bizonyulnak, és ezeket be kell ismerni, nem szabad dacból kitartani egy teória mellett. Érdekes volt olvasni, hogy ezek a dolgok nem csak papíron működnek, hanem csomó más elméletnek is igazolnia kell őket, és mérésekkel is bizonyíthatóak egy bizonyos szintig. Engem valahogy meggyőzött, szóval amit írt, azt elhittem neki, vitatkozni úgyse tudnék vele.

Sajnos bizonyos kérdésekre valóban nincs válasz, például hogy mi volt az Univerzum keletkezése előtt, vagy hogy miért döntött úgy a Világmindenség, hogy létezik. Hawking szerint ezeken kár gondolkodni, mivel úgysem fejthetjük meg őket. Arra a kérdésre viszont akad válasz, hogy miért minden ennyire optimális az ember számára: mert máskülönben nem léteznénk. Az Univerzumról azt feltételezik, hogy végtelen, vagy legalábbis végtelen sok univerzum létezik, így a mi létünk a végtelen lehetőségek egyike, ami számunkra egy szerencsés véletlen. Az élet kialakulása egyáltalán nem törvényszerű. Mikor a csimpánzok végtelen sokáig püfölnek egy írógépet, előbb-utóbb legépelik Shakespeare összes művét. Na, ezek vagyunk mi, vagyis mikor valami értelmes sül ki az egészből.

Istenről pedig annyit, hogy léte vagy nemléte mellékes, mivel a legtöbb jel arra utal, hogy amennyiben létezik, a kezdő szikra után magára hagyta az Univerzumot, legalábbis minden szabályszerűen és következetesen hömpölygött tovább a maga medrében. Úgy tűnik, hogy minden szabályszerű, ami nyugalommal tölt el, mert előbb-utóbb képesek leszünk betömni az evolúció elméletének tátongó lyukait.

Akit érdekel a világ keletkezése, és nem zavarja a fizikai fejtegetés, annak ajánlom ezt az alig 200 oldalas művet. Amerikában bestseller lett, szóval tényleg könnyen olvasható.

Régebbiek | Végére »

régi bejegyzések | a blog kezdőlapja

copyright | design: Beau de Noir, freeblog sablonosítás: Amby

fel